Fogváltás_17

Fogváltásnak nevezzük azt az időszakot, amikor a 20 tejfog helyét 32 maradó fog veszi át. Ez a folyamat 6 éves kor körül indul el, amikor a tejfogak mögött, sokszor a szülő számára is észrevétlenül, előbújnak az első maradó őrlőfogak, a „hatosok”. Sokan tejfogaknak hiszik őket, pedig ezek már a gyerkőc „vadonatúj” maradó fogai. Ebben az életkorban érdemes figyelni, mikor bújnak elő a fogak, hogy rögtön elkezdhessük nagyon gondosan ápolni őket. Mivel a hatosok bújnak ki elsőként, így a maradó fogak közül ezek vannak leginkább kitéve a szuvasodás veszélyének. Sok felnőttnél figyelhetjük meg, akár a rokonságunkban, ismerőseink körében, hogy a hatosok (első nagyőrlők) vannak legtöbbünknél tömve, koronázva, gyökérkezelve, esetleg már hiányoznak is. Ez azért van, mert sokan nem fordítanak kellő figyelmet ezekre a fogakra, és azt gondolják, hogy „úgyis nő helyette másik”, pedig nem, ezek már maradó fogak! A fogív kialakulásában is nagy szerepet játszanak, valamint a fogváltás alatt a rágást is biztosítják. A fogváltásnál is elmondható ugyanaz a szabály, mint a fogzásnál, azaz hogy nincs szabály! Minden gyermek más és más, van, akinél már 5 éves kor után kopogtat a fogtündér, de akkor sem kell megijedni, ha gyermekünk 7 éves kora után teszi csak tiszteletét. Nagy általánosságban elmondható, hogy akik később kezdik a fogzást, azoknál valószínűleg később kezdődik a fogváltás is. Érdemes gyermekünket ilyenkor is rendszeresen fogorvoshoz vinni, hogy figyelemmel kísérje a folyamatot, és időben be tudjon avatkozni, ha bármi rendelleneset tapasztal. A fogváltás általában teljesen fájdalommentesen, és minden egyéb panasz nélkül szokott lezajlani. Kisebb vérzéssel járhat a tejfog elvesztése, de ez is hamar, minden különösebb beavatkozás nélkül rendeződik. Időről időre magyarázzuk el gyermekünknek, hogy mi is az a fogváltás, mi fog vele történni. Nyugtassuk meg, készítsük fel, hogy ne legyen számára ijesztő az új helyzet! Próbáljuk megértetni vele, milyen fontos az alapos fogmosás! Tanítsuk meg neki a helyes fogmosási technikát, és mutassunk neki jó példát! Javasolt szülői felügyelet mellett tisztítani a fogakat, nem árt, ha 10-12 éves korig a szülő mossa meg a gyerek fogát, legalább este! Ne érezzük ezt cikinek, gondoljunk csak arra, hogy ha a gyerekre bízzuk, ő valószínűleg lenyalja a fogkrémet, vagy legfeljebb egy kicsit „elmaszatolja”, és nem mossa meg a fogait a szükséges alapossággal. Természetesen ő azt hiszi, hogy lelkiismeretesen mosott fogat, de valójában sokszor csupán 20%-os hatékonysággal tisztítja meg a fogait. L Mondjuk el gyermekünknek, miért fontos vigyázni a fogaira, de lehetőleg ne rémisztgessük! Érdemes szakembertől is segítséget kérni, hogy magyarázza el a helyes fogápolás lépéseit, miközben gyermekünk szokja a fogászati környezetet, és ne csak akkor járjon a rendelőben, ha már baj van. Sokszor a tejfogak és maradó fogak torlódása miatt elszíneződés látható a fogakon, és fogkő alakulhat ki már gyerekkorban is! Ilyenkor érdemes a fogorvoshoz fordulni, és egy szép fogkő-eltávolítással játékosan, a gyerek kezébe tükröt adva szemléltethető a helyes fogápolás. A maradó nagyőrlőket előtörésük után érdemes egy barázdazárásnak nevezett védőtöméssel ellátni. A barázdazárás során kitisztítjuk, és egy folyékony tömőanyaggal lezárjuk az őrlőfog mély, tisztíthatatlan barázdáit, így megóvjuk a fogat a bennragadó ételmaradéktól, cukortól. A barázdazárás rendkívüli hatékony, és a legegyszerűbb megelőzési módja a fogszuvasodásnak! Ne felejtsük el egy kis ajándékkal megjutalmazni a bátor pácienst! A legjobb, ha sok pozitív élmény éri a gyereket, mert így ha komolyabb beavatkozásra, tömésre kerül a sor, már nem lesz rémisztő számára a kezelés, ismerős lesz a fogorvos és a rendelő is. Dentálhigiénikusaink és orvosaink szívesen állnak rendelkezésükre.

Az az ábra tökéletesen szemlélteti, hogy melyik fog körülbelül mikor bújik elő

Itt talál meg minket
Invalid Input
Kötelező mező!