Fogászati góc
Többen találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy egy kialakult betegségünk okát az orvos nem tudja megfejteni, egy meglévő betegségünk nem akar meggyógyulni, az átmeneti gyógyulást követően panaszaink újból megjelennek, vagy egyszerűen nem talál magyarázatot a kezelőorvos a betegség „viselkedésére”. Ilyenkor egy lelkiismeretes és tapasztalt orvos a betegség kiváltó okaként a szervezetben megbújó fogászati gócra is gondol, és fogászati góckutatásra küldi betegét. A gócbetegség olyan kórfolyamat, amely során egy adott szerv (pl. fog) vagy szervrendszer gyulladásos eredetű megbetegedése a szervezet egy távolabbi pontján másodlagos betegség kialakulását idézi elő. A betegséget kiváltó krónikus gyulladást nevezzük gócnak. A góc általában tünetszegény, nem fáj, alattomos módon „beilleszkedik” környezetébe, és hosszú időn át, akár éveken át egy olyan „csendes” gyulladást okoz, ahol a különböző baktériumok megtelepednek, toxinokat termelnek, majd a vér és nyirokkeringés útján eljutnak szervezetünk távolabbi területeire. A fogászati góc megtalálja a „gyenge pontunkat”, a védekezésre kevésbé képes szerveket, és ott betegséget okoz. Viselkedését egy támadó kutyához hasonlítanám, aki nekitámad egy csoport embernek, és biztosan annak ugrik neki, aki a legjobban fél tőle, mert megérzi a félelem szagát.
Tünetszegénysége miatt nagyon sokszor csak évek elteltével derül fény a góc jelenlétére. Emiatt is nagyon fontos a rendszeres fogászati ellenőrzéseken való részvétel, 1-2 évente kontroll panorámaröntgen készítése és az éves fogkő-eltávolítás. A korai felismerés lényege, hogy a probléma könnyebben, egyszerűbben kezelhető legyen, még mielőtt visszafordíthatatlan károkat okoz. Egy későn észrevett gennyzacskó, ciszta egy régi gyökérkezelt fogon óriási csontpusztulást tud okozni, ami a száj felé csak egy kis szivárgó sipolynyílás, fisztula, amin időnként egy kis genny ürül, de az íny alatt óriási tályog lehet. Ha későn távolítjuk el a fertőzést, olyan színtű csontpusztulás alakulhat ki, hogy a fogbeültetés sem lesz lehetséges. Ha fogbeültetés előtt csontpótlásra, sinus liftre van szükség, minden csonthelyreállító műtét hónapokkal meghosszabbítja, és sokkal drágábbá teszi a fog pótlásának folyamatát!
Miből alakul ki a fogászati góc?
Fog eredetű fogászati gócok:
- mély szuvasodás esetén elhal a fog
- nagyon elhanyagolt szájban a fog koronája teljesen eltűnt, csak szuvas gyökérmaradványok, radixok maradnak a szájban
- nem megfelelő gyökértömés, túl rövid vagy túl hosszú a gyökértömés, fertőzött maradt a gyökércsatorna a szakszerűtlen gyökértágítás miatt, és a fogon granulóma vagy ciszta alakul ki
- foghúzás során fertőzött gyökérdarabka, radix marad az állcsontban vagy az arcüregben, és a fogorvos nem veszi észre, vagy nem távolítja el
- baleset során letört, és nem kezelt fog
- bölcsességfog körül kialakult tasak, vagy az eltávolítás során hátramaradt fogzsákból kialakult reziduális ciszta
- áttörésben visszamaradt fogak, amelyek teljesen vagy részben íny alatt vannak
- kezeletlen fogágybetegségben kialakult tasakok
- csont, csontvelőgyulladás
- implantátum körüli gyulladás, periimplantitis
Fogászati gócok egyéb negatív hatásai
A gócok igen változatos gócbetegségeket okozhatnak a szervezetünkben. Időnként nem is gondolnánk, hogy egy góc megszüntetésével mennyi egyéb gondtól „szabadulhatunk meg”.
Leggyakrabban a következő szervekben jelentkezhetnek panaszok egy gócfertőzés során:
- szív és érrendszer: szívbelhártya gyulladás, érszűkület
- bőrproblémák: a második leggyakoribb gócbetegségre hajlamos terület a bőrünk (pl. ekcéma, hajhullás, foltos kopaszodás)
- vese- és májpanaszok
- szem: írisz és a sugártest gyulladása
- légzőrendszer: tüdőtályog
- idegrendszeri problémák: agyhártyagyulladás, agytályog
- mozgásszervek: ízületi gyulladások, reumatikus fájdalmak
- emésztőrendszer: gyomor és nyombélfekély, Crohn betegség
- koraszülés
A rendszeres ellenőrzéseknek nagyon nagy szerepe van a fogászati gócok kimutatásában. Az időben észrevett fogászati gócok nem okoznak akkora gondot az egész szervezetben, és a kezelésük is kevésbé radikális. A fogászati gócok kezelésével/ megszüntetésével az egyéb problémák is rohamos javulásnak indulhatnak. A góckutatás során klinikai vizsgálat, illetve röntgen készítése szükséges. A góckutatás indikációja: gócbetegségre utaló tünetek, tervezett transzplantáció, onkológiai kezelés.
Milyen módon lehet kezelni a különböző fogászati gócokat?
A különböző fogászati gócok eltérő kezelést igényelnek, az egészen egyszerűtől a radikális megoldásig:
- fogkőeltávolítás
- gyökérkezelés, gyökércsatornák tisztítása, új gyökértömés készítése
- fogeltávolítás
- arcüreg tisztítása (idült arcüreggyulladás esetén) fül orr gégész szakorvos bevonásával
- antibiotikum adása
Arcüreggyulladás (sinusitis chronica) CT felvételen, jól látható, hogy az arcüreg félig „fel van telve”
Ne feledjük, hogy ne csak probléma esetén látogassunk el fogorvosunkhoz, hanem vegyünk részt rendszeres kontroll vizsgálatokon! Egy teljesen fájdalommentes klinikai vizsgálat és egy panorámaröntgen-felvétel során hamar fény derülhet az esetleges gondokra, melyek korai szakaszban könnyebben, egyszerűbben orvosolhatók.