Dentofóbia és éber szedálás
Az emberek sok mindentől félnek, pl. sötétség, pókok, péntek tizenharmadika, stb. de gondolta volna, hogy az emberek mintegy 15%-a betegesen retteg a fogászati kezelésektől, rendelőktől, vagy akár a „fogorvosi rendelő szagától” is? A dentofóbia korra, nemre való tekintet nélkül bárkit érinthet. Eredete lehet egy rossz élmény a múltból, vagy egyszerűen egy tévhit, mely szerint, ha az ember fogorvoshoz megy, akkor biztos szenvedni fog…
Az elhanyagolt fogorvosi betegségek kezelése sokkal nagyobb fájdalommal jár, mint egy idejében elvégzett fogkőeltávolítás vagy néhány apróbb tömés, a költségekről nem is beszélve. Jellemzően a dentofóbia, a fogorvostól való rettegés felismerésén a beteg már túl van, de ennek a félelemnek a leküzdése már csak végső esetben valósul meg, amikor már óriási fájdalmak jelentkeznek, különféle fogágybetegségek alakulnak ki, és a beteg akár már a fogát is elvesztette. Ez az elhanyagolt állapot, bizonytalanság, félelem, egy állandó fizikai és pszichikai megterhelést jelent a betegnek. Rejtett stressz van jelen, ami életminőségbeli romlást okoz (arcesztétikával, rágással, beszéddel kapcsolatos állapotromlás).
Azok számára, akik ezzel a fóbiával élték le egész életüket, egy sebészi beavatkozás (gyulladt fog eltávolítása, implantáció) hallatán az első gondolat valószínűleg az lesz, hogy „nem is kell ez nekem, jó ez így, eddig is kibírtam fogorvos nélkül”.
Akik a fenti sorok olvasása közben magukra ismertek, ne csüggedjenek, van egy nagyon jó hírünk:
Rendelőnkben lehetőség van a fogászati kezelések időtartamára éber szedálást kérni, mely során egy apró intravénás injekciót követően a páciensnek semmilyen rossz élménye nem marad a fogászati kezeléssel kapcsolatban, sem az esetleges kellemetlenségekre, fájdalmakra, sem a fúró hangjára nem fog emlékezni.
A szedálás előtt fontos tudnunk a páciens esetleges gyógyszerallergiáit, betegségeit, de egyébként szinte bárki kérheti, korra, nemre való tekintet nélkül. Különösen foghúzásra, implantálásra érkező pácienseink körében népszerű, hiszen ezek sokszor hosszas és kevésbé kellemes beavatkozások.
Íme, néhány tudnivaló az éber szedálásról:
A páciens a kézfej vénáján keresztül nyugtató gyógyszert kap, amitől szorongása oldódik, megnyugszik, felületes alvó állapotba kerül. Az orvos a pácienssel a kezelés során végig tud kommunikálni. A páciens felszólításra reagál, a kéréseket betartja (pl. kérem, nyisson, vagy öblítsen stb.), de az egész kezelésre nem fog emlékezni. A kezelés közben alapvető életfunkcióit erre alkalmas gépekkel ellenőrizzük, fájdalma nincs, kellemesen érzi magát. A kezelés végén a páciens ébresztő injekciót kap, ami felfüggeszti a nyugtató hatását, és a páciens „felébred”, magához tér.
Betartandó tanácsok a beavatkozást illetően:
- a beavatkozás előtt 4 órával már nem lehet enni és inni
- ha rendszeresen gyógyszert szed, azt reggel kevés vízzel beveheti
- a beavatkozás napján alkoholt nem fogyaszthat, mert veszélyes, kóros részegséghez vezethet
- a bódítás napján autót nem vezethet
- a beavatkozásra kísérővel jöjjön, utána ajánlott a váróteremben még egy fél órát pihenéssel eltölteni
- a beavatkozás után, ha már teljesen ébren van, elengedjük
- valószínűleg a beavatkozás után otthonában egy jót fog aludni. Ne maradjon egyedül.
Amennyiben Ön dentofóbiától szenved, korábbi kellemetlen élményei vannak vagy egyszerűen csak egy nagy fogorvosi kezelésre érkezik hozzánk, bátran kérjen éber szedálást, nálunk jó kezekben van.
- .